Árvalányhaj
Árvalányhaj
Bolyhos cérnaszál vagy
szélben lengedező
dísze a határnak
nem vagy színes-ékes
fehér gyapjúfonál
illatod sincs, mézes
árván hajladozol
méheket, lepkéket
nektárral nem vonzol
sívó homokbucka
hajlékod szegényes
füves árok partja
*
Vajon honnan jöttél?
Ide, hogy jutottál?
Tündérlány hajából
talán kihullottál?
Csomókban, elszórtan,
szerényen, csendesen,
társakkal magányban
árválkodsz kedvesen.
Tövednél gyík lapul
kis árnyat keresve,
nyúlsereg szaladgál
a vadászt feledve.
Pacsirta énekét
naphosszat hallgatod,
elhajolsz, tompítod,
ha őzpata dobog.
Ó, de 
leszednélek,
csokorba kötnélek
csodás dísze lennél
szobám szegletének.
Mesélnél a télben
szélsusogó nyárról
kékellő felhőről,
meleg napsugárról. (Fitó Ica)
Májusi kedvenceim
Nemes Nagy Ágnes - Madarak
Mennyi fényes, szép madár!
Nem tudod, hogy merre száll?
Honnan jönnek?
- Nem tudom.
Merre mennek?
- Nem tudom.
Égre, földre, vízre szállnak?
Nádba bújnak?
- Nem tudom.
Mennyi fényes, szép madár!
- Isten áldjon,
kishugom,
merre mennek,
megtudom,
fára mászom, vízbe úszom,
nád bugáját
széthúzom.
Jaj, ne menj el, mért beszéltem,
megfázol az őszi szélben!
- Meg se fázom, meg se érzem,
merre mennek, megtudom,
és ha bírom, elmesélem.
Somogyi Imre
BEVEZETÉS ANYÁK NAPJÁN
Májusi estén szívünk kapuját
kitárjuk csendben.
Ez az est a mi édesanyánknak
ünnepe legyen.
Nyíló virágok édes illata
lengje őt körül,
nyíló szívekkel, zengő ajkakkal
Isten is örül!
Május kertjéből letépünk minden
illatos ágat,
az útra hintjük, így üdvözöljük
édesanyánkat!
Szívdobogásunk köszöntse őt, mint
halk galambbúgás,
s énekünk legyen égbeszárnyaló
orgonazúgás!
Szeretem, amikor felkelek,
jó lesz a kedvem, ha felnevet.
Szeretem, amikor enni ad,
azt is, ha álmából felriad.
Van úgy, hogy ilyenkor morcosabb,
és persze kicsinykét kócosabb.
Nem bánom azt sem, ha mérgesebb,
ilyenkor talán még édesebb.
Szeretem, amikor jót mesél,
azt is, ha énvelem mendegél.
Szeretem, amikor ad puszit,
s húsvétkor hozza a kisnyuszit.
Szeretem, amikor megdicsér,
És ha a suliig elkísér.
Szeretem, amikor rám hajol,
homlokon csókol és átkarol.
Szeretem, amikor dolga van,
meglátom rajta, ha gondja van.
Szeretem, amikor ölbe vesz,
azt is, ha esténként kádba tesz.
Szeretem, amikor kérdezem,
jó-e ha öleli két kezem?
Szeretem nagyon, ez nem vitás,
annyira és úgy, mint senki más!
Kányádi Sándor:
Reggel még…
Reggel még a hétalvó Nap
dunyhájából ki se látszott;
mosdja már a zubogóban
szeméből a téli álmot.
Bele-belenéz a vízbe,
nézi magát, s úgy találja:
bozontos nagy szakállá nőtt
ősz óta a borostája.
Keni magát hólé-habbal,
a pataknak nekitérdel,
és lehúzza a szakállát
egy alkalmas jégpengével.
Teregeti kék köpenyét,
majd magára kanyarítja,
vállára száll valahonnan
énekelni a pacsirta.
Hóvirágból, ibolyából
bokréta nő kalapjába,
ül a Nap a dombtetőn és
rámosolyog a világra.
A kis kertész
Zelk Zoltán
A kis kertész
Kora reggel talpon vagyok,
kis kertembe kiszaladok,
várnak énrám a virágok,
rózsák, szegfűk, tulipánok.
Hogyha beszélni tudnának,
tán jóreggelt kívánnának,
hangos szóval köszönnének
szomszéd kertnek, napnak, szélnek.
De én így is értem őket,
látom, milyen vígan nőnek,
látom, milyen vígan élnek -
színnel, illattal beszélnek.
Este alusznak a fák is,
mind elalszik a virág is,
nincs paplanuk, nincs párnájuk,
mégis gyönyörű az álmuk.
A legszebb virág
A legszebb virág
Egyedül ültem le olvasni a parkban,
Szomorú fűzfának védő árnyékában.
A csalódottságra volt elég jó okom.
Megbántott a világ,ezt vettem én zokon.
Ha ettől még nem lett volna elég rossz a napom,
Elém állt egy kisfiú,izgatott volt nagyon.
Kipirult s kifulladt a játék hevében;
Felhevülten így szólt:"Néni,ide nézzen!"
Kezében elhervadt virág kornyadozott,
Lankadt szirmai tán nem látták a napot.
Halott virágával küldtem volna tova,
Mosolyt színleltem hát,s bámultam máshova.
Nem ment el,sőt inkább mellém ült a padra,
Virágját szaglászta,s mondta kisvártatva:
"Az illata csodás,s bizony szép is nagyon.
Itt szedtem magának,tiszta szívvel adom."
Haldokló virág volt,mit átadott,
Ragyogó színe rég megkopott.
Tudtam azonban,el kell fogadnom
A fiú különben tán sosem hagy nyugton.
Nyúltam a növényért,hogy elvegyem tőle,De ő csak tartotta fel,a levegőbe.
Eladdig nem tűnt fel,ekkor vettem észre,
A fiúcska nem lát,mert hogy vak szegényke.
Hangom megremegett,szememben könny égett,
Megköszöntem neki,hogy talált ilyen szépet.
"Szívesen"-mondta,s vidáman elfutott.
Nem tudta,hogy bennem mily mély nyomott hagyott.
Eltűnődtem rajta,vajon mint láthatta,
Hogy egy nő a fűzfa alatt önmagát siratta.
Honnan vette észre borús keservemet?
Talán a szívével lát jól ez a gyerek?
A vak gyermek szemével végre megértettem,
A világgal nincs baj,itt a hiba bennem.
Nem láttam meg eddig,milyen szép az élet
Megfogadtam,hogy ezután élvezem a szépet.
A hervatag kórót orromhoz emeltem,
Gyönyörű rózsának illatát éreztem.
Közben a fiúcska új gazzal kezében
Egy gyanútlan öregembert készült felvidítani éppen.
(Chery L.Costello-Forshey
Tavaszi vers
MÁRAI SÁNDOR:
Tavaszi vers
A napok hosszabbak már és az élet
Rövidebb. Felhők érkeztek a tenger
Felől és fanyar levegőben járok.
A mészáros díszíti így babérral
Barmai tetemét: hadd tűzzek én is
Majoránnát hajamba. Majd levágnak.
Legjobb, ha alszom. 
Az ördög is alszik,
Pamutsapkáját két szarvára húzta,
Az istennel álmodik s néha felnyög.
Egész hideg van. (Merre vagy, te drága,
Te drága Éva? Élsz-e, s hol csatangolsz?
Lábad csatakos lesz a friss füvek közt...
De furcsa volt. Olyan volt, mint az élet.
Talán szótárban kell megkeresni.
Homályosan emlékszem csak, dadogva.)
S mert író vagyok, pennám köszörülöm.
Házam elé friss forgácsot akasztok.
Komisz vagyok és cserzett. Kiteleltem.
Ibolya
Szilágyi Domokos
1
susog a bokor,
bokor alatt aluszik az
ibolyacsokor.
belepi a rétet,
reggel az ég csudakék,
de a mező kékebb.
fűzfavessző,
rajta barka:
icipici csengő,
csillog-villog,
mosolyog a fűz,
az ibolya szeme tüze
reátűz.
|
Légy szerény mint az ibolya,
Szedd atavasz virágait Rózsát tégy ,és fréziát |
||
Magányosan
Bodnár Éva - Magányosan
Tavasz van - mondanád,
de hó szitál...
Jó kedved odalett.
S hogy elmerengj
a táj felett:
kedved sincs már.
Sietve mész,
s ha hazaérsz,
melegségre vágysz.
Jó lenne most egy ölelés,
egy csésze forró tea...
De üres a szoba.
Nem vár senki.
Az illatos ital sem
tud már érdekelni.
Komor valósággá válik
egy régi álom szőtte kép.
S ez épp elég,
hogy elmerengj
a táj felett,
mely tavaszból
télbe fordult.
És észre sem veszed:
Könnyed kicsordult...
Húsvéti versek
Szablya István:
Nyuszi- mese
Nyúlmamának húsvét táján
nyuszilánya született -
egész népes rokonsága
körülállta, megcsodálta
a kis nyuszigyereket...
nénjei és bátyai
ölbe vették, dédelgették,
majd megették, úgy szerették -
vitték volna játszani...
friss káposztalevelet;
táncoltak, daloltak néki
ám az álmos nyuszi bébi
nem játszott és nem evett...
nevette a hajcihőt –
de a végén megsokallta,
és a lármás nyuszihadra
feladta a nyúlcipőt...
Hozzon langyos friss tejet –
két testvérke tüzet rakott,
másik három mosogatott –
mindenki serénykedett...
ő a bölcső mestere:
Fürgén, gyorsan nekilátott,
egy nagy tojást ketté vágott,
s puha szénát tett bele...
míg a másik darabot
kiskocsinak kinevezték,
és hozzá két nyúlgyerek szép
kerekeket faragott...
az aprócska nyuszilány,
aki jó lesz, eltolhatja
kankalinos patakpartra
nyuszitojás kocsiján...
Hápi-kacsa
Volt egyszer egy kicsi kacsa,
úgy hívták, hogy Hápi.
Alig bújt ki a tojásból,
máris tudott járni.
Pihés volt a feje, nyaka,
szárnya, hasa, háta,
színe pedig, mint a pitypang,
éppen olyan sárga.
Hápi kacs minden reggel
fölkelt kakasszóra,
kapta magát s szaporázva
totyogott a tóra.
Hogy a vízbe toccsanhasson,
mindig csak azt leste...
Fürdött reggel, fürdött este,
jót lubickolt este.
Hát egy napon Hápi kacsa
csodálkozva látja:
hófehér lett nyaka, hasa,
háta meg a szárnya!
Addig-addig mosdott, fürdött
lubickolt a tóba -
amíg az a szép sárga szín
mind lekopott róla...
Jókivánság
Áldott legyen a szív, mely hordozott,
és áldott legyen a kéz, mely felnevelt.
Legyen áldott eddigi utad,
és áldott legyen egész életed.
Legyen áldott Benned a Fény,
hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
és melegítse fel szívedet.
Hogy lehess meleget osztó forrás
a szeretetedre szomjazóknak.
És legyen áldott támasz karod,
a segítségedre szorulóknak.
Legyen áldott gyógyír szavad,
minden hozzád fordulónak.
Legyen áldást hozó kezed,
azoknak, kik érte nyúlnak.
Áldott legyen a mosolyod,
légy vígasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás,
minden téged keresőnek.
Legyen áldott immár,
minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsájtja,
végtelenül szeret téged.
Őrizzen hát ez az áldás,
fájdalomban, szenvedésben,
örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.
Őrizze meg tisztaságod,
őrizze meg kedvességed,
Őrizzen meg önmagadnak,
és a Téged szeretőknek.
2008.03.15
Csodák csodája
Várnai Zseni
CSODÁK CSODÁJA
Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad
,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!
ÜZENŐ
 |
| Őri István:ÜZENŐ Amikor a fák égig érnek, és meséket mondanak a tündérek, akkor gyere... amikor a hold fényesen világít, s a bársony-éj utolsókat ásít, akkor gyere... amikor a harmatcsepp énekel, s rá messzi-szellő felel, akkor gyere... amikor Isten lejön közénk, s minden, mit hozott, a miénk, akkor gyere... amikor győztél a sötét éveken, s, ím, valaki Neked üzen, akkor gyere... várlak, Kedvesem... |
||
Csodálatos
Várnai Zseni:
Csodálatos
Miért keresnék távoli csodákat?
hiszen, hogy élek, maga is csoda!
Csodálatos, hogy volt idő: nem éltem,
csodálni ezt meg nem szűnök soha. 
Csoda, hogy látok, hallok és beszélek,
csoda, hogy érzek és gondolkodom,
képzeletemben képek szárnyasodnak
s betűhálómmal őket elfogom.
Hát nem csoda, hogy írok, egymagában?
Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene?
Mért éppen én s nem ő, vagy tán a másik
e furcsa szellem titkos búhelye?
Csod&aac
A legutóbbi Hozzászólások